Hirtelen elpattan egy húr

Van12 perc szabadidőm, úgyhogy ezt most leírom.

Tüntetnek. Non-stop tüntetnek. Meg sztrájkolnak. Utóbbi még rosszabb! Tegnap a mozdonyvezetők szűntették be a munkát, mert több vonalat felszámol a MÁV. És ők ezért sztrájkolnak. Beszarok. Hol itt az összefüggés? Kezdem érteni a spártaiak miért alkalmazták a Taygetosz tesztet. Mert azt nem gondolta végig a dolgozó, hogy mégis miért sztrájkol. Muszáj lehetett egyébként, mert már 2 hónapja egyszer majdnem volt munkabeszüntetés, de akkor elmaradt – viszont olyan előrehaladott állapotban maradt a dolog, hogy egyszerűen be kellett fejezni. Mégsem nyeljük vissza a hányást a szájüregből, elvégre ha már idáig eljutottunk, akkor essünk túl rajta. Biztos jött a szakszervezetis, hogy “srácok holnap 6-8-ig nem dolgozunk. Mindenki nyugodtan megeheti a kefirjét vagy a túrosbuktáját. Odabaszunk nekik.” Persze utána lenyilatkozza a zseniális mozdony-sáfjőr, hogy ők csak vonalakat, meg tiszta vonatokat, meg kulturált szolgáltatást szeretnének. Két hónapja meg fizetésemelést akartál. Te vagy a kulturált szolgáltatás gátja, TE barom. A vonalbeszüntetésekkel megspórolt pénzből lehetne korszerűsíteni, meg bért fejleszteni. Többek között. És senki sem mondta, hogy ki fognak rúgni, mert beszűntetnek néhány vonalat. Arról nem is beszélek, hogy egy veszteséges cégnél – főleg egy ekkora és ilyen cégnél – azért csak-csak változtatni kell ahhoz, hogy nyereséget érjünk el. Itt-ott le kell faragni a büdzséből. De vonalat nem szüntethetsz meg. Bért nem csökkenthetsz. El nem bocsáthatsz. Hát akkor mégis mit tehet egy vezető? Kedves mozdonyvezetők, gondolkozni kellene. Tudod, cogito ergo sum. Bár ha non cogito akkor ergo non sum? Közben rájöttem a megoldásra. Úgy kell spórolni, hogy mivel ezeken a vonalakon úgyis kevesen utaznak és eleve lassúak a járatok, ezért az energián kell spórolni. Nem villannyal, vagy dízellel kell a mozdonynak mennie, hanem majd a mozdonyvezető tolja. Illetve ő mégsem, mert ő kormányoz. (Tudnám mit?) Úgyhogy akkor a kaller, meg az utasok majd nekifeszülnek. Ők fogják tolni. Sőt, az extra fitness-szolgáltatás okán drágább jegyeket is lehet majd kérni. Röhej. Megoldás nincs. A kutya bele van harapva a farkába.

A sötét oldal másik fele meg tüntet. Hol itt, hol ott. A kedvencem, hogy Pécsett a Széchenyi teret egész évre lefoglalta az a 30 ökör (ez most nem becsmérlés, hanem a cselekedeteik alapján a lehető legkedvesebb és legillemtudóbb jelző amit találtam) akik alkalmi rendszerességgel szeánszokat tartanak az arra egyébként már tavaly sem kíváncsi nagyérdeműnek. Ez azt jelenti, hogy minden egyes rendezvény előtt, egyeztetni kell ezzel a branccsal arról, hogy a bornapok lehet-e vagy sem, hogy a fesztiválok, koncertek, kulturális programok mehetnek-e, megtarthatóak-e avagy sem. Tudom, hogy ez nehezen hihető, de tényleg ez van. És teljesen lényegtelen, hogy milyen pártállású vagyok, akkor is az a véleményem, hogy „húzzatok má a picsába haza!” Eleve mégis mit gondolnak? Hogy azért mert már 13 hónapja ott áll és mondja, hogy “a Gyurcsány meg mondjon le“, akkor a Feri majd ettől lemond. A Feri szarik rád, méghozzá azért, mert kis hazánkban a Ferkónak nincsen más dolga, mint 2010-ben mozgósítani a baloldalt. A számok ugyanis azt mondják, hogy hazánkban a baloldaliak vannak többségben, csak nehezebben mozgósíthatók. Magyarul a jobboldalra nagyjából ugyanannyian mennek el szavazni (2,2 – 2,5 millió) a baloldalra meg hol ennyien (1,8 millió, 1998) hol meg annyian (2,7 millió, 2006). Te meg makikám osszad az észt a hidegben, míg ő jót röhög rajtad a meleg nappalijából. Oszt jónapot! Legutóbb is, amikor a miniszterelnök Pécsett járt ott állt a főguru az első sorban és ordibálta, hogy zsidó hazaáruló. Ahelyett, hogy hagyott volna engem csöndben olvasgatni az Alexandrában, Őt kellett hallgatnom. A turisták meg rajta röhögtek és zavarodottan nézték a rendőrkordont. Nagy öröm, hogy vannak nekünk ilyen tüntetőink. Jót tesz a város imidzsének. Kár, hogy nem az állatkertben vagy kiállítva a majom meg a minipóni között. A gyerekek hogy skubiznák, nézd anyu, beszél!

Számomra teljesen érthetetlen, hogy mindenféle emberek a gondolkodás álcáját félrehajítva, vagy épp politikai megrendelésből, vagy a tököm tudja hogy miért tüntetni kezdenek. És ennek okán több ezer, tízezer, olykor százezer ember életét, mindennapjait teszik sokkal nehezebbé. Aztán csodálkoznak, hogy leköpik őket, vagy épp hashajtós süteményt adnak nekik. És még ők vannak felháborodva. Ahogy Lengvárszky tanár úr mondotta: a demokrácia egyik legnagyobb hátránya, hogy két hülye bármikor leszavazhat egy okosat. Kedves hülyék, ha valami nem tetszik, akkor el kell menni szavazni. Amikor lehet. És ott eldől, hogy melyik oldalon vannak többen. És amíg kisebbségben vagyunk, addig szépen, szolidan lehet irogatni, mondogatni stb. De ilyen arcátlanul tuskó módon szétbaszni mások életét, felgyújtani autókat és randalírozni azt nem szabad. (Ennek a sleppnek a non-plus-ultrája, aki mindezt ünnepnap nyomja.) És ha azt tetszik csinálni, akkor meg a rendőrségnek el kell fognia az ilyet és „seggbebaszni a gumibottal.” Erre mondja az egyik, hogy koncepciós per folyik ellene. Leszarom, hogy mi folyik ellened, csak tűnj el a közterekről! Vonuljál fel a nappalidba, vagy a sitten. Vagy május elsején.

Aztán egy napon megunom az egészet és hirtelen felindulásból lefoglalom a fővezír (egy szakállas tag zászlóval, könnyű felismerni) otthona előtti teret, és egész álló nap Ferkó öszödi beszédét fogom nyomatni kihangosítva. Egészen addig, amíg vissza nem vonják a közteres térfoglalási cuccaikat. És ha nem tetszik Neki, akkor lejöhet és beszólhat. Még meg is üthet. Az én orromnak oly mindegy, így is több kanyar van benne, mint a Hungaroringben, az oxigénnek expedíciót kell indítania, hogy megtalálja a rést a tüdőmhöz. Maximum nem saját zsebből kell fizetnem az orrsövény-korrekciós műtétemet. Persze, azért lehet, hogy visszaütök. Az sincs kizárva. Ha hirtelen elpattan egy húr.

Sose halunk meg

Hat éves koromban a Jurisics Miklós utcai általános iskola játszóterén a homokozó mellett álltam. Azon gondolkodtam, hogy gyorsan fel kellene találnom az örök élethez szükséges szert, mert nem szeretném, ha a nagypapám meghalna. Biztos voltam benne, hogy az örök élet létezik.

Most azt gondolom, én nem fogok meghalni. Nem azért, mert másokban tovább élek, hanem mert másban (máson) élek tovább. Valószínűleg a testem szépen lassan, úgy a 2060-70 tájékára leépül. (Az emberi test 120-150 évre van kitalálva, úgyhogy én ehhez tartom magam. Hülye leszek 70 évre tervezni.) Akkor mégis hogyan képzelem én el, hogy örökké élek? És egyáltalán milyen kérdéseket vet ez fel?

Az ember nem csak a teste. Leginkább nem a fizikai megvalósulása. Ebben talán egyetérthetünk. Ha viszont több vagyok a testemnél, „valami más”, akkor az a „valami más” hol van? És mi az? Mi a különbség a kutya között, amelyik az egyik pillanatban még az út szélén áll, a másikban meg odébb dobta a kamion és döglötten fekszik. A sejtjei ott vannak, az anyag ott van. A matéria nem hiányzik. A különbség nem más, mint az energia. Utóbbi viszont nem vész el, csak átalakul! Hova tűnik? – tehetjük fel a kérdést, de ez most nem fontos. Sokkal inkább érdekel engem, hogy milyen pontosan lehet lokalizálni és mobilizálni. Mert egészen bizonyosan lehet.

Az elmúlt 5 évben a tudósok többet tudtak meg az emberi agy működéséről, mint az előző több ezer év alatt összesen. És a korábbi tudásunk 95 százaléka téves volt. Egészen másként kezd a tudomány hozzáállni az agyhoz. A technológia fejlődése pedig lehetővé teszi azt, hogy az információt és energiát mozgatni lehessen. Olyan energiatároló létezik már, ami vékonyabb a papírnál, de ugyanolyan könnyen téphető, alakítható formálható. Meggyőződésem, hogy a jövőben az örök élet és a halál is választható opció lesz – a tehetősek számára. Aki megengedheti magának, annak a tudását, tapasztalatát, személyiségét áttölthetik egy új hordozó testbe, vagy akár a virtuális térbe. A mátrixot maga az ember alkotja majd meg.

A következmények mellett sem szabad elmenni. Az egyik következmény, a bolygónk teherbírásával kapcsolatos. Már így is túlnépesedett a planétánk. Mi lesz akkor, ha nem halunk meg? Gyanítom, az emberek meg fognak akkor is halni. Csak nem mindenki. Nyílván lesznek regulációk arra vonatkozóan, hogy milyen módon lehet tovább élni. Iparág lesz az emberi tudat átültetése hordozó testekbe. De egyáltalán szükségesek-e hordozó testek? A válasz pofon egyszerű: nem! Az agy nem tesz különbséget valós élmény és képzelt élmény között, megfelelő körülmények, környezet és stimuláció mellett. Éppen ezért nem is érdekes az, hogy mire viszik fel a tudatodat. Egy fizikailag elképesztően sérülékeny emberi anyagból álló testbe, vagy valami egészen másba.

A másik következmény érzelmi. Világunkban az emberek számára két korláttal bíró tényező van: idő és pénz. Mi van, ha az időt kiiktatjuk? A rendelkezésre álló anyagi javakat elvileg korlátlan mértékben lehet növelni! Szabadon garázdálkodhatok az idővel? Vállalhatok gyermeket, ha örökké élek? Indulhatok az Olimpián 170 évesen? Jogomban áll az élvezeteket halmozni, amíg jól esik, nem törődve az idővel? Hány különböző életutat járhatok be? Milyen egy 200 éves tapasztalattal bíró elme? Hol húzódnak a korlátok? A dolog nyilvánvalóan nem veszélytelen. Örökké élni, nem biztos, hogy jó. Éppen ezért helyesbítek: akkor fogok meghalni, amikor a kíváncsiságom (mi van a halál után) erősebb lesz, mint az élet utáni jelenleg olthatatlan vágyam, vagy ha az élettel járó árat nem akarom megfizetni.

150 évvel ezelőtt az emberek zöme nem hitt a repülésben. A „Kiegyezés” korában élők nevetségesnek találták volna a gondolatot, hogy az ember valaha eljut a holdra. Bő 100 év kellett hozzá. Az emberiség hamarosan megoldja a valaha volt egyik legnagyobb kérdést: létezik-e örök élet? A válasz: igen. Már csak az ára kérdéses.

Pillanatképek (2.) – Ébredés

Árpád

Fél hét volt. Szerda. A férfi az ablaknál állt. Látta a tükörképét. Végigsimította a kezét a kék kárókockás kardigánon és elmosolyodott. Tavaly karácsonyra kapta a Péteréktől. A Márk adta oda neki és segített kicsomagolni, aztán felpróbálni. Szeretet járta át. Aznap valahogy jókedvűen ébredt. „Már csak két hónap és Karácsony! Jó lesz a gyerekeknél. Jó lesz!” Halkan kopogtak az ajtón. A Feri volt az, az ápoló. Bejött és lerakta a szoba közepén lévő asztalra a reggelit: két zsömlét, egy kis dobozos dzsemet, vajat, meg két szelet olasz felvágottat. A szoba lakója nem fordult meg, csak intett a kezével. – „Köszönöm Ferikém. Ma szép időnk lesz!” Elmerengett. „’53-ban is ilyen idő volt, amikor a Sárával sétáltunk a Balatonon. A szél állandóan az arcába fújta a haját. Nagyon szép volt. A hideg kicsípte az orcáját. Meg a keze. Az is hideg volt. És bársonyos. Akkoriban még nem ilyen világ volt, mint ma. És mennyivel szebb volt. Nem nyalták-falták az emberek egymást nyilvánosan.” Odasétált a ruhásszekrényéhez és kinyitotta. Az ajtón lévő nyakkendőtartón nyolc nyakkendő lógott. Többnyire kopottas, használtak, kettő kivételével. Az egyiken bányász-hímzés díszelgett. Egy letűnt kor emblémája. Volt két újabb, azokat a gyerekektől kapta négy éve a Márk keresztelőjére. „A Péter aszondta, nézzek ki rendesen. Az a gyerek is hogy nő! Csak tudnám mi a francot csinál annál a cégnél. Valami ökountring-os vezető. Mindegy, a lényeg, hogy jól meglegyenek. Nagy csibész volt az is szaros kis púró korában. Hogy tudott lőni a csúzlival. Meg cseresznyemaggal pöckölni. Pörölt is a Sára amikor meglátta. Csöpögött a kezéről a cseresznyelé. Hogy kiáltotta: – Mamó, legyőztem a Papit! Az én kisunokám, oszt mekkora kajla. Most már ő is apa lett. Azért szépen fel lett nevelve, na. Kijárta az egyetemet is.” A tükörben közben szépen komótosan elkezdte megkötni a nyakkendőjét. Egy világoskéket. Szép színe volt. „Milyen fényes anyaga van ennek. A Sárának hogy tetszett!” Megkötötte. Lehajtotta a fehér ing gallérját. Kigombolta a kardigánt, megigazította a nyakkendőjét, majd begombolta a nyakkendő felett. Belenézett a tükörbe „Te is megöregedtél, Te vén marha.” Elmosolyodott. „Jól, van azért nagy baj nincs.” Odasétált az asztalhoz és leült. Megfogta a pici tekerős rádióját és bekapcsolta. Korábban a Petőfit hallgatta, de most a Kossuth-ra volt hangolva. „Mióta ezt az új modern csörömpölés van a Petőfin, már hallgatni sem lehet mit. Legalább a Kabarét meghagyhatták volna. Na mindegy!” Komótosan megreggelizett. Az egyik zsemlét vajjal és a két olasz felvágottal, a másikat vajjal és dzsemmel. Amikor végzett letörölte a morzsát az asztalról. A fürdőben elmosta a fogsorát. A szekrény előtt az akasztón lógott a felöltője. Előző este rakta ki, hogy kiszellőzzön. Kivette az ujjából a sálát. „Nem kell. Eltakarja a nyakkendőt. Inkább fázok egy kicsit. Mi bajom eshetne, vén trottyosnak?” Felhúzta a vastag nehéz anyagból készült régi halszálka-mintás szürke kabátot. „Veszek virágot. Liliomot. Sára szerette az illatát. Igen azt veszek.” Indulásra készen volt. Belenézett a tükörbe. Megnyálazta a hüvelyk és a mutatóujját, hogy megigazítson a forgójánál egy rakoncátlan tincset, amit éjszaka elfeküdt. Sikerült neki. Kihúzta magát. A tükörből egy tiszta tekintetű idős ember nézett vissza rá. „Na mehetünk. Tetszeni fogok a Sárának!” A falióra negyed kilencet mutatott amikor kilépett az idősek otthonában lévő szobájából és elindult a feleségéhez a temetőbe. Újra szerelmesnek és fiatalnak érezte magát. Aznap volt a házassági évfordulójuk.

Lajos

Fél hat volt. Az orrlyukán kifújta a füstöt. Szájában az aznapi első multifilter égett. Jobbjával a farkát fogta és igyekezett beletalálni a csészébe. Mivel a bal kezével éppen a hasát vakarta ez csak többé-kevésbé sikerült neki. Amikor végzett lerázta a hímvesszőjéről az utolsó cseppeket, majd felhúzta a fecskéjét. Újabb slukkot szívott a cigiből. Az orrán kifújt füst az évek alatt nikotinsárgára festette dús bajszát. Fingott egyet. Szívott még egy utolsót a cigiből, majd a csikket a csészébe dobta, amit a sárga húgy gyorsan eloltott. Kezet mosott egy ócska szappannal, amiről valakinek a hajszála lógott. Belenézett a budi falán egy szögön lógó régi gumikeretes tükörbe. Kócos, gyűrött fej nézett vissza rá. „Ma is hideg van, bassza meg.” Ásított. Megvakarta a hasát. Tekintete az alsógatyájára tévedt. „Hideg lesz a lófaszt! Már most is hideg van! Igaz kicsikém?” Azzal megvakarta a nemiszervét! Bement a hálókabinba, ahol elvileg négy ember aludhatott volna, de mostanság egyedül lakott benne. Leült az ágyra. Magára húzott egy pólót. Megszagolta a hónalját. „Hm. Mára még jó lesz!” Mindkét lábára húzott egy pár tiszta zoknit, meg egy pár kevésbé tisztát. „Remélem ma nem fog fázni a lábam. Egyre hidegebb van. Főleg így reggel. Jövő hétre már talaj menti fagyokat mondanak. Azt kéne megúszni. Tavaly legalább enyhe tél volt. Idén is jó lenne. A fűtés is kevesebb lenne!” A pólót betűrte az alsógatyájába. Felhúzott egy meleg pulóvert. Aztán a kantáros munkásnadrágját és a bakancsát. Kisétált a konyhafülkébe. A konténer rácsos ablakán minimális fény szivárgott be. A nap épp csak kezdett feljönni. „Egy kibaszott konténerben lakom a világ végén a picsába egy országút mellett! Ide jutottál Lajos!” A kotyogós kávéfőzőből kitakarította az előző napi zaccot, megtömte olcsó robusta kávéval és felrakta azt a rezsóra a főzni. A mellényzsebéből előkaparta a doboz multit és kivette az aznapi második szál cigit. Kinyitotta a konténer ajtaját majd az ajtófélfának dőlve nézte a tájat. A fű harmatos volt. Meggyújtotta a cigarettáját, ásított egyet, aztán szívott egy slukkot. Önmaga szórakoztatása végett próbált fújni egy füstkarikát, de a reggeli szélben nem sikerült. Bámult kifelé. Közben hallotta, ahogy a kotyogós sípolni kezd, majd a kávé rotyogni. Visszasétált a konyhába. Elöblített egy kávéspoharat hideg vízben – a cukor megbarnult maradékával nem törődött – és kitöltött magának egy feketét. Levette a kávéfőzőt a főzőlapról és kikapcsolta a rezsót. Balkezében a pohárral, szájában a cigivel elindult vissza az ajtóba. Jobbra a konyhafülke falán észrevette a lelógó naptárt. A képen egy nagycsöcsű feszes bőrű félmeztelen brazil modell pózolt közönségesen. „Pucsíccsá csak, de Te sem leszel ám ilyen örökké!” Szeme megakadt a naptáron. A műanyag szalagon lévő kis piros téglalapot odébb tolta eggyel, az aznapi dátumra. „Október 10. Faterék házassági évfordulója. Hm. Este felhívom az öreget!” Ahogy elindult az ajtó felé, könnyes lett a szeme.

Péter

Fél hét volt. A kombi Toyota ablaka éppen lefelé haladt. Az ablakemelő motorjának a hangját elnyomta az öngyújtó kattanása. A középkonzolon a Radio Cafe felirat díszelgett és hangosan szólt a zene. A sofőr álmosan és csipásan markolta a kormány tetejét. Huzatot csinált a kocsiban, hogy az kivigye a cigaretta füstjét. Nem szokott ilyen korán kelni. „Fasznak kell ilyen korán squasholni. Normális emberek ilyenkor alszanak. Egyébként is a Gábor annyit ért a játékhoz, mint én az elektromechanikához. Csak az Orsi rá ne jöjjön, hogy cigiztem. Főleg, hogy a kocsiban. Tuti balhézna miatta. Úgyse veszi észre. A huzat kiviszi a füstöt, nem érzi meg.” A szerpentinen haladt a külvárosi modern és felkapott sport-wellness központ felé. A cég állta a cechet. „Sportoljon a dolgozó, mert akkor elégedett. Meg úgy érzi hogy kap valamit. Ekkora baromságot. Az egész nesze semmi fog meg jól, mert drágább lenne adni a baromnak még 10 rugó fizut, mint fizetni a sportolását, mert ezt le lehet írni az adóalapból. Ezek meg örülnek neki én meg mehetek ezzel az idióta Gáborral hajnalok hajnalán ugrabugrálni. Ha nem kéne a hozzájárulása a Siemens-es ügyben elküldtem volna az annyába. Basszameg, hogy lehet hétre pályát foglalni? Legközelebb én egyeztetek időpontot az kurvaélet! Fázom ettől a huzattól!” Kipöckölte a félig szívott cigit és felhúzta az ablakokat. „Remélem ma is az a formás pultos kislány lesz, abban a szűk fitnesses hacukában. Ennyi öröm nekem is jár korán reggel.” A középkonzolon lévő órára pillantott. „Késésben vagyok!” Rátaposott a gázpedálra, amire a Toyota csendesen gyorsulni kezdett.

Márk

Fél hét volt. A fiú a konyhában ült. Két kézzel markolta a kakaós bögréjét. Félálomban szuszogott bele a bögrébe. Ahogy az édesanyja megsimogatta a buksiját magához tért. Nézte hogyan tűnik el a lehelete a bögre belső faláról. Sárga mackós pizsamában ült az asztalnál. A lába lelógott a székről, de nem ért le a földig. Haját teljesen elfeküdte, több tincs is meredeken az égnek állt. „Kamionsofőr leszek! Piros kamionom lesz! Egészen biztosan! A Denisznek fekete lesz. De az enyém nagyobb lesz. Meg gyorsabb.” Édesanyja noszogatta, hogy igya meg a kakaóját. – Anyu, bőrös lett a teteje. Utálom, amikor bőrös. Vedd leee!” Aztán két kézzel az édesanyja felé nyújtotta a micimackós bögréjét. Amíg az áttöltötte a meleg kakaót egy másik pohárba, a gyerek nekilátott a reggelijének. Túrós buktát kapott. „A Denisz vaníliásat kap reggelire. Én meg túrósat. Ha felnövök vaníliásat fogok enni reggelire. Meg csokisat!” Közben visszakapta a kakaóját. – Anya miért nem kakaós csigát hoztál? Az anyja válaszolt. „Nem hiszem el, hogy nem volt a boltban. Kellett lennie! Ha nagy leszek csokisat és kakaósat eszek. Vagy palacsintát. Reggelire miért nem lehet palacsintát enni? A dédinél biztos lehet. Neki mindent szabad!” Lassan evett. Akkurátusan kiműtötte a buktából a mazsolákat. Azokat nem ette meg. Amikor végzett felállt és kiment a mosdóba. A csésze melletti kis sámlit odahúzta és rálépett, majd letolta a sárga pizsamáját és megcélozta a kagylót. „Apa is így csinálja. A nagyok, mind így csinálják! Csak sámli nélkül. Jövőre, már sámli nélkül is fog menni!”

 

 

Parasztelosztó

Ma reggel ismét szembesültem azzal, hogy a távolsági buszmegállónak miért adták a parasztelosztó nevet. Korán reggel haladok a munkahelyemre – kivételesen buszon. Minden rendben zajlik, az ajtónál a lépcsőn utazok. Mellettem egy nő, aki a felszállás előtt még gyorsan beleszippantott kettőt a cigibe, a csikket elegánsan a busz alá dobta, majd a buszon kifújta a maradékot. Lenőtt haja áporodott nikotin szagot áraszt. Konstatálom, hogy érdemes volt leszoknom erről a szarról. Balomon ismerős arc (egy helyen szoktunk felszállni amikor buszozok), egy identitászavarral küszködő tini, akinek hol olyan a sminkje mint Ozzy-é, hol meg vasalt hajú királylánynak öltözik. Egyik sem áll Neki jól, amit ő persze nem vesz észre, mást meg nem érdekel. Előttem egy értelmiségi, aki mindenképpen lazának akar látszani. Lábán ehte műanyag kínai bőrutánzat, az a fajta, amelyet olajozni kéne, hogy ne nyikorogjon. Az októberi esőhöz fehér len nadrágot húzott és sötét pulóvert. Csendben esemesezget. Szépen haladtunk a dugóban, amikor is megérkezünk a címben nevezett megállóhoz. Ketten leszállnak.

 

A megállóban három nő áll. Rögtön látszik, együtt vannak. Nevük is van: fej, tor, potroh. Az egyik (a fej) alacsony, festett hajú. Kicsit kopott, elhasznált. A másik (tor) bizonytalan. Ő a csapat birkája. Megy utánuk és béget. Ez a főfunkciója. A harmadik az erő. A határozott. Szép nő egyébként, attól eltekintve, hogy legalább ketten kellenek ahhoz, hogy átöleljék. Klasszikus fatörzs alakkal. Pont úgy néz ki, mint egy amerikai focista sisakban, védőfelszereléssel, attól eltekintve, hogy nincs dereka. Furcsa mód a potroh száll fel először. Felmenői biztos rákok voltak. Mint hóeke tör előre. Odébb lépnék, de nincs időm – őt meg nem érdekli. 110 D felsőtestével présel befelé, mint konzervüzemben a szardíniát. Utána jön a másik két díszpinty. Panaszkodnak, hogy nincsen helyük. Az egyik rálép a lábamra. Udvariasan a szemébe nézek jelezvén, hogy az a puha borjúbőr, amin áll, az nem a busz padlója. Mindhiába. Erre kirántom a lába alól a sajátomat. Rosszallóan néz. Valamelyikünket nevelése félresiklott. Bulldózer kisasszony tovább présel. Azon rágódom, hogy miért nem nevezett inkább be „A nagy fogyásba”. Mindkettőnknek jobb lenne. Sebaj, ki fogjuk bírni. Heringezünk. Ő meg dörgölődzik. Megfordulnék, hogy a szemébe nézzek, de nem akarok fellökni hozzá egy idős nénit. Megérkezünk a megállóba. A busz fele le akar szállni. A fej, a tor és potroh ott áll az ajtóban. Húszan néznek velük farkasszemet. Le kéne szállni, hogy más is le tudjon. Nem értik miért. Apád teremőr volt? Végül ráunok, és mint az „adj király katonátban” áthámozom magam kettőjük között, akik úgy markolják az ajtó kapaszkodóját, mintha az életük múlna rajta. Ma reggel is le kell vonni a szomorú tanulságot: észt nem lehet adni, csak tanácsot!

Pillanatképek (1. rész)

Árpád

„Ma is sárgaborsó főzelék van!” – gondolja. „48 évig nem kellett megennem ezt a szart. A ruszkik minden nap ilyen adtak a fogolytáborban!” A rövid, tüsihajú öregember kiveszi a fogsorát. „Főzelékhez úgyse köll!” Odaül az asztalhoz. A háttérben az Orion televízióban a Duna TV kívánságműsora megy. Egyszer neki is üzent az unokája, amikor 88 éves lett. A bádog evőeszközzel elkezdi kanalazni az ebédet. Mióta a felesége Sára meghalt itt lakik az otthonban. Naponta kétszer kap meleg kaját. A Ferivel, az ápolóval olykor lehet sakkozni. „Egész tűrhető itt.” 20 négyzetméteren élt. Halkan szuszog a két falat között. Kicsit lecsöppen a szaft. Megtörle az állát. Megborotválkozott reggel, mégis érzi a borosta sercegését. „Már ez se megy? Remeg a kezem. Hiányzik a Saci! Meg a főztje. Most leginkább a főztje. Lánykorában milyen csöcse volt! Ennék egy jó pörköltet. Kovászos uborkával. A Sára minden évben tett el.” A felesége két éve meghalt, mert elesett a fürdőszobában a kádban. Eltörte a combcsontját. Rá egy hétre meghalt a kórházban. „A lavórban bezzeg nem csúszott volna el.” 51 évig voltak házasok. „Ez van. Legalább még nem kell pelenkázni. Még az kéne, hogy magam alá szarjak, mint a Gyula a szomszédban. Az már a vég. Hétvégén rántott szelet lesz. Meg jönnek a gyerekek. A Lajos. Talán a Mária is. Bár ők úgyse jönnek. Mert messze vagyok. Messze vagyok a szart, de hát értem én. Ők is öregszenek, nincs kedvük jönni. Bambulják a TV-t. Nem csoda, ott van kábel, meg sport. Az idióta férje egész nap a fradit nézi. Az se normális. Csak nézi a panelban a dobozt, meg iszik. Látom az orrán, hiába tagadja. A Lajos fiam legalább nem iszik. Csak szívja azt a vacakot. Köhög, mint egy kehes ló, meg sárga a keze a bagótól. Ő is öregszik. Főleg mióta nyugdíjba ment. De legalább még dolgozik, nem ül otthon a seggén. Mégiscsak művezető volt.” A kenyérrel kitunkolja az öreg a régi menzás tányérból az olcsó főzelék maradékát. Épp egy Vámos – Zárai nótát kérnek a TV-ben. Lekapcsolja. Lenyalja a maradékot a fogínyéről és visszarakja a fogsorát. Kicsit még nyomja a szájpadlását itt-ott, de hát új. Tavasszal csináltattatta. Aztán mégis kiveszi. „Elálmosodtam. Alszom egyet. Mint a Márk a dédunokám az oviban! Legalább a Péterékkel minden rendben van. Szép helyen laknak, a felesége is gyönyörű. Újra dolgozik. Állítólag akarnak még egy gyereket. Azt még jó volna megélni. Még egy dédunokát” Magára húzza a kockás pokrócot. Lecsukja a szemét és elaluszik. Halk horkolása betölti a szobát.

 

Lajos

Ahogy áthelyezi a testsúlyát a jobb lábára érzi, hogy korog a gyomra. Benyúl a munkáskabát bal felső zsebébe és kivesz egy doboz multit. Kinyitja a dobozt. Megpöcköli a doboz alját mire egy szál cigaretta kicsúszik a dobozból. Szájába veszi a cigit és visszarakja a dobozt zsebébe. Kotorászni kezd a kantáros munkásnadrág zsebében öngyújtó után kutatva. A kulcs mellett megtalálja. Olcsó öngyújtó. Tic. Bal kezével szélárnyékot képez a lángnak, jobbjával meggyújtja. Nem sikerül. „Kezd kifogyni.” Állít a láng erősségén, aztán újra megpróbálja. Harmadszorra sikerül. Mélyet szív a füstszűrő ellenére is bitang kemény cigibe. Érzi, ahogy tüdeje kitágul miközben tódul befelé a füst. Kellemes érzés tölti el. Zsebrerakja az öngyújtót. Közben a derekán, a láthatósági mellény alatt recsegve megszólal a walkie-talkie. – „Lajcsi, szólj ha jöhetnek!” Leemeli a beszélőt, és beleszól: „A bordó Astra után jöhetnek!” Aztán a combján lévő zsebből kiemeli a kis táblát a piros körrel és megállítja a következő érkező autót. Egy fiatal nő ül benne. „Úgy nézek ki, mint egy kiöregedett úttörővasutas ezzel a táblával. Tiszta röhej. Itt állok az útépítésnél egész nap, szagolom a kátrányt és nem csinálok semmit. Havi negyvenért feketén. Kezd kurva hideg lenni.” Egy pillanatra összenéz a kocsiban ülő nővel. „Olyan szeme van, mint a Katinak a munkaügyről. Jó segge volt. Jó volt megdugni. A Zsuzsa sem tudta meg. Tuti elvált volna. A Kati is hogy elhízott. Van már az is vagy hatvan. Jobb lenne most a csavargyárban. Ott legalább művezető volt, nem úttörővasutas, vagy ilyen hülye KISZ-es táblás marha.” A mutatóujja és a középső ujja között füstölög a cigaretta. Beleszív egy jóízűt. És vár. „Meg kéne a hétvégén nézni a Fatert. Csak ne lenne olyan messze.” Újból korog a gyomra. „Az öreg legalább kap enni valamit.”

 

Péter

A lány letette a kávét az íróasztalra. A férfi felnézett rá. Összemosolyogtak. Aztán a fiatal titkárnő megfordult és kiment. Az irodában nem voltak falak, mindenhol csak üvegfal választotta el az irodákat a tértől, meg egy szalagfüggöny. A férfi a lány hátsóján tartotta a szemét egészen amíg az be nem fordult a sarkon. „Jól áll rajta ez a szoknya. Jó lenne elkapni itt az irodában. Hogy néznének a többiek. Bár igazából az Adri kéne a HR-ről. Iszonyat teste van. Csak az az ökör barátja ne lenne. Nagyon megfarkalnám.” A légkondicionáló halkan bekapcsolt. Az épület minden egyes pontján egyenletes 24 fok volt télen-nyáron. A férfi kigombolta a legfelső gombot az ingén és meglazította a nyakkendőjét. Visszahelyezte kezét a laptopra, hogy folytassa az angol nyelvű e-mailt amiben éppen le akart baszni egy beszállítót. „El ne felejtsem elküldeni annak az idióta Wolfgangnak a német központba. Az még egy tudálékos baromarcú!” Közben a kezére pillantott. Meglátta a jobb kezén a jegygyűrűt. „Úristen, már 5 éve, hogy esküdtünk. Az Orsi meg visszament dolgozni. Ahelyett, hogy csinálnánk még egy kölköt és maradna otthon a seggén. Elvégre jól keresek. Most léptettek elő. Kaptam új céges kocsit is. Mit akar még? Tényleg ma nekem kell mennem a Márkért az oviba. Basszus, az az óvónő sem utolsó. A kölök persze még nem tudja értékelni milyen bomba nő között tölti a napjait. A múltkor nem volt rajta melltartó. Majd kibökték a didkói a fehér ruháját. És hogy vigyorgott. Kis ribanc!” Tovább írta a levelet. Az irodatérből, ahol a dolgozók többsége ült hangoskodást hallott. Kinézett. Az accounting-ról a Tibit köszöntötték. „Tényleg ma Tibor nap van. Ünnepel a plebsz.” Az irodában a dolgozók épp egy tortával felköszöntötték a kollégájukat. „Mekkora egy pöcs ez a Tibi. Sosem lesz vezető. Nincs hozzá érzéke. Azért felköszöntöm. Ha jót akar tuti megkínál a tortából.”

 

Márk

A gyerek beletúrt a zöld főzelékbe. „Utálom a spenótot! Meg az ovit is.” Hüvelykujjával próbálta tartani a kanalat, több-kevesebb sikerrel. „A Julcsi néni sem hagy békén. Én marokra akarom fogni a kanalat nem így. Így nem is lehet enni. Árpi dédpapánál mindig lehet így enni. Nem szeretem a Julcsi nénit. Azt se ahogy apára mosolyog. Anyára nem mosolyog. Anya se szereti. Múltkor valami csirkének nevezte. Vagy csitrinek. Nem szeretem a spenótot. Itt sosincs palacsinta.” Fintorogva evett még egy kanállal. Sós volt. „A Denisznek az anyja minden nap csomagol palacsintát. Nekem sosem csomagolnak palacsintát. Csak almát. Unom az almát!”

Vámos erotikában utazik? Ez Lehetetlen!

Rögtön szögezzük le, Vámos Miklóst kedvelem. Egész pontosan tisztelem és nagyra tartom. Megítélésem szerint a magyar televíziózás egyik legnagyobb alakja. Műfajteremtő kortársával Kepes Andrással párban. És bár rendre megpróbálják lekoppintani, az eredmény általában csúfos bukás. Azt hiszem Vámos Miklós sikere abban rejlik, hogy olyan műfajokkal foglalkozik, amelyben önmagát adja/adhatja és amely műsorok illeszkednek a személyiségéhez és fanyar humorához. Ha valaki számára nem lenne világos, Vámos Miklós melankolikus-flegmatikus személyiségtípussal rendelkezik, ami igen ritka. Ettől süt a humora. (Íme egy link, amely bemutatja az egyes személyiségtípusokat http://www.youtube.com/watch?v=k7mEh53rTc0). Hát akkor a kellő nyelvcsapással fűszerezett verbális intro után csapjunk a közepébe.

 

Vámos Miklós és az erotika? Ez egy oximoron! Havas Henriknél értettem, ő egész nap fiatal, friss, feszes, alig futott egyetemista csajok között mozog, nem csoda ha frusztrált és a szexen jár az esze. Nade Vámos? Vámos egy intellektuális ember. És elsősorban az ember vagy az író, de nem a szexológus jut eszünkbe róla. Egyáltalán valahogy nehéz elképzelni, hogy Vámost valaha is foglalkoztatta az erotika. Vagy hogy ő csinált olyat! Nyílván igen, csak biztos szolidan, mértékadóan. Rezzenéstelenül, ahogy szokta. Elegánsan, pulóverben, finoman. Nem vadul csapongóan, mert ez erotika és nem baszás. Ilyet mondjuk ő nem is mond.

 

Megnyugodhatunk: Vámos mégsem fordít hátat önmagának új könyvével. Az Utazások Erotikában egy férfiról szól, aki Goethe-vel foglalkozik. A főszereplő sorsát pedig partnerkapcsolatain keresztül ábrázolja. Maga az ötlet zseniális, mert mi más jellemezne jobban egy férfit, mint a nőkkel való viszonya. Alig várom, hogy elolvashassam.

Teendők vészhelyzetre. Amikor valahogy nem akar elkészülni a NŐ!

„A tökéletes férfi az, aki képes kivárni azt a néhány órát, amíg a nő két perc alatt elkészül.” 

Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás? Mi kerül rá a női testre először? A ruha, a smink, vagy épp az alsónemű? Mihez keresünk mit? Ha vártál már nőre, aki éppen telepakolja a szobát egy turkálónyi rucival, miközben nincsen egyetlen gönce sem és közben fogalma sincs, hogy mit vegyen fel, akkor átérzed a helyzetet. Drága barátom, ilyenkor ülj le, vegyél egy mély levegőt és maradj nyugodt. Nem tehetsz semmit. Tényleg nem! És bár tudom hogy ez nehéz lesz, fogadd el, hogy a nő most úgy négyszer-hatszor fog átöltözni, ebből kétszer úgy, hogy már teljesen készen van. A kiegészítőit mintegy nyolcvan variációban fogja felpróbálni. Te továbbra is maradj nyugodt. Bármit kérdezzen is, ne hozz döntést, főleg ne helyette! Csak dicsérd meg. Ez az egyetlen esélyed! S amíg nem áll eléd egy mosollyal az arcán, hogy „készen vagyok, hogy tetszem?” addig foglald el magad.

 

A nő önmagában örök kérdés és tökéletesen illogikus lény a férfi nézőpontjából nézve, pedig nem az! A nő tökéletessége belső harmóniájából fakad. A nőnek azért kell teljesen rendben lennie, azért kell minden egyes ruhadarabnak passzolnia, azért kell a sminket akkurátusan elkészítenie, mert csak úgy teljes egész. Most szólok, nem Neked kell az összhangot észrevenned kedves hímtársam, Neki kell éreznie. Még ha full topis, akkor is. Amit soha, de soha ne kövess el egy útrakész nő esetében, ne tegyél egyetlen darabra se megjegyzést. Ez egyenlő lenne azzal, mintha egy átgondolt rendszernek a tartópillérét rángatnád két kézzel. Kártyavárként omlik össze a koncepciója.

 

 A nő még mielőtt az első ruhadarabot felvette volna, már átgondolta és megalkotta aznapi önmagát. Olykor azonban a rendszer nem kompatibilis a személlyel, vagy a rendszerbe hiba került. A ruházat nem illeszkedik a hangulatához, vagy a hangulata nem illeszkedik a lehetőségeihez. A legrosszabb, ha a Te ruhatáradhoz nem illeszkedik a ruhatárához. Ezt vagy észreveszed és sürgősen átöltözöl, vagy nem, de akkor esélytelen, hogy a nő megfelelő módon öltözzön fel. (Egész nap frusztrált lesz, vagy legalábbis amíg Veled van.) Most mondom, nem fogod tudni férfiként ezt megoldani. Azért nem, mert Te logikai alapon keresel megoldást egy érzelmi problémára. A nőnek nem egy pulóver kell, hanem a hangulata puzzle-jének egy darabkája. Nem azért vesz meg egy pulóvert a másik huszonnyolc mellé, mert nincsen felsője, hanem mert a választási opcióit óhajtja bővíteni. Felkészül érzelmi hullámvasútjára. Persze feltehetően izgalmasnak tartja még néhány viselésig az új ruhát, de ő megoldásokat keres hangulatokra, míg Te y kromoszómás sorstársam ruhát keresel adott célra. Fedje el a tested, biztosítson megfelelő közérzetet és legyen sűrűn viselhető, funkcionális. Ehhez szigorú tárgyilagosság kell. Míg a nő érzelmekben gondolkodik addig Te cselekedetekben. Harminc-negyven perc várakozás után aztán persze érzelmekben gazdag cselekedetekben. A nő maximum cselekvésben gazdag érzelmi lény lehet. A férfiak és a nők is érzelmi alapon működnek, csak más érzelmek motiválnak bennünket és ebből adódóan ugyanaz az érzelem más következtetéseket és más eredményeket hoz. Ez a lényegi különbség. Erről fog szólni ez a rovat!

Orbán Viktor jutalomjátéka

Nem szeretnék Orbán Viktor tanácsadója lenni. Szerintem a mai napig keresi a választ arra a kérdésre, hogy hol ment el a hajó. Normál körülmények között nem lenne ám rossz Neki, mert az ország legnagyobb ellenzéki pártja vezetőjének lenni kis hazánkban alapvetően egy kellemes feladat is lehetne. Semmi felelősség, csak a metsző kritika. Osztani a másikat, faragni a rímeket. Alternatívát nem kell kínálni, elég úgy tenni, a port úgysem rajtunk verik el. Igazából Viktornak most nyugis lehetne az élete. Sajnos azonban ő hiányolja a hatalmat. A  siker az ő motorjának az üzemanyaga. Mert lássuk be, mint a frissen kinevezett ifjú osztályvezető, aki kéretlenül is mindenkinek osztogatja a vadonatúj névjegykártyáját, anno úgy ficánkolt Orbán a miniszterelnöki szerepkörben. Micsoda élvezettel adott elsöprő erejű interjúkat Betlen Jánosnak belvárosi kávézókban. Sugárzott róla, hogy élvezi, mint gyermek az új játékát. De a gyermektől egy ideje elvették a játékát és ő értetlenül keresi az okokat, hol követtem el a hibát. Azóta keresi az utat. Ott van még a hamiskás mosoly, a bíztató hangnem, a retorikai képesség, de ez már nem az. Hiányzik belőle a HIT. Olyan, mint a valaha magabiztos bokszoló, aki egyszer padlót fogott és azóta fél az újabb pofonoktól. Felkelt testben, de nem kelt fel lélekben. Mert Viktor már legalább kétszer padlót fogott. Igazából a győzelméhez is a sors kegyes összefogása kellett, de akkor ő még hitt a sikerben és az utolsó másodpercig küzdött. És sikerült. ’98-ban megérdemelte. Ám, mint a mesében, egyszer volt Budán csak kutyavásár. Az ellenfelei többé nem veszik félvállról és akárcsak a magyar női kézilabda válogatott esetében, ez egy szoros csatához elegendő, de az aranyhoz nem. Sztár lehetsz, de bajnok nem. Viktornak azonban csak a bajnokok mosolya való. Mára megingott, megkopott.

 

 Hova lett a mindig sóvár régi láz? (Forrás: www.fidesz.hu )

 

Az elmúlt 6 év alatt legalább 3 alkalommal változtatták meg Orbán külső megjelenését, mindhiába. A profizmus megvan, a lelkesedés hiányzik. A fordítottja a miniszterelnöki székbe juttatta, ez azonban már nem elég. Pár napon belül két hülyeséget is csinált. Tőkéssel szóba sem kellene állnia, Bajnaival meg nincsen egy súlycsoportban. Már majdnem sajnálatra méltó a Fidesz honlapjának közepén lévő orbanviktor.hu banner. Az ablakon kitekintő őszes halántékú Orbán, mint a múltba révedő sportoló aki a régi nagy meccsek emlékein kesereg. Kék kockás ingjében tökéletes kompozíciója lenne egy nagyapai hangulatú portrénak, de nem egy vezetőnek. Még a kamerába sem néz bele. Nem láthatjuk, mert nem vállalja a fakuló tekintetet, amelyből hiányzik a tűz. Egy leköszönő politikus bannere ez, nem egy vezetőé.

Viktor felett eljárt az idő. Bizonytalan, nem modern, nem változik, vagy amikor igen, akkor nem elég gyorsan, márpedig a jobboldalnak is szüksége lenne egy friss, szavahihető, megbízható, új arcra. Egy sztárra. Valakire, akiben lobog a tűz, akiben megvan a hit, az önbizalom, a győzelem potenciálja. Olyanra, mint a baloldalon volt Gyurcsány. Jött, látott, győzött. Ide Nekem az oroszlánt is kiáltotta, majd felfalta elevenen. Nevet is mondok: Kósa Lajos debreceni polgármester. Vannak mások is, ám Kósa ideális utód. Debrecenben sikeres és rendkívül erős a támogatottsága. Országosan ismert és a baloldali, illetve liberális szavazók között is jóval magasabb az elfogadottsága, mint a Szijjártó féle viccembereknek. Nem drukkolok a jobboldalnak, sőt, de olyan a párt, amilyen az elsőszámú vezetője. Fásult és legyőzött: ingatag. Ha fa lenne, az erdész kegyesen kivágná. Ha sportoló lenne, a tréner az edzés végén odasétálna hozzá, félrehívná és nem mondana semmit. Egymás szemébe néznének és az edző csak bólintana: „Igen én is látom. Mások is hamarosan észreveszik. Még most hagyd abba. Méltósággal.”

Viktor jutalomjátéka az EPP választások lehetnek. Angolosan távozhat egy kevéssé fontos, de garantált győzelmet ígérő menet után. Az élet nem kínál túl sok lehetőséget, ezt kellene kihasználni.

Pick-Szegedovics a magyar bajnok?

Sosem tartozott a Pick-Szeged a kedvenc csapataim közé. Ifjúsági (nem ifjú) koromban, amikor – az elmúlt szezont megelőzően – utoljára bajnok volt a Szeged, elképesztő nagyképűen viselkedtek Pécsett az akkori szegedi spílereknek. Sebaj, azóta sok idő eltelt. Aztán több emberen tapasztaltam, hogy mit tesz egy-két szezon a nagy Pick-ben. Vasárnap este még ez sem zavart volna. Sőt, azzal sem foglalkoztam, hogy akárcsak más sportágakban, a kézilabdában is vannak játékstílusok, amelyben megkülönböztetnek skandináv és orosz iskolát, és természetesen a balkán országainak illetve a németeknek, spanyoloknak is megvan a saját egyéni stílusuk, s amelyben a Szeged az általam kevésbé preferált szláv vonalat  erőlteti.

Ám, mivel egy magyar csapat játszott egy másik náció csapatával, ezért a „Hajrá Pick!” felkiáltással ültem le a TV elé. Nem telt el negyed óra és azon kaptam magam, hogy tiszta szívből szorítok a bosnyák ellenfélnek. Mert egyszerűen nem vette be a gyomrom amit a képernyőn láttam. A szegedi bajnokcsapat négy magyar játékos nevezett a mérkőzésre, s közülük egyetlen egy játszott (ő is csak védekezésben): Herbert Gábor! A magyar bajnokban Vadkerti és Bendó csak epizodista szerepet kapott a mérkőzés végén, akárcsak Bajusz. Egyetlen magyar játékos játszott abban a csapatban, amely mint a Magyar Bajnokság győztese, képviselni hivatott hazánk kézilabdáját a legnívósabb európai kupában. Illetve játéknak azt se nevezzük, mert a Szeged sok mindent csinált, csak épp kézilabdázni felejtett el. Kicsit kevésbé erős hazai pálya esetén a bírók két gyors piros lappal is honorálhatták volna a szegedi „sztárok” alkaros, könyökös, levegőben visszarántós mozdulatait. Felteszem a kérdést: tényleg ez enne a magyar kézilabda? Tényleg ez a csapat képviseli a magyar kézilabdát Európában? Mert akkor nagyon szégyellem magam, hogy ehhez a kézilabda társadalomhoz tartozom. S roppant szomorú vagyok, hogy az előző szezonban az a bizonyos paraszthajszál, amivel a Dunaferr ellenében jobbnak bizonyult a Szeged az nem az ellenkező irányba billent, mert akkor most egy fiatal, lelkes, ötletesen és szépen játszó, de leginkább magyar csapatot nézhettem volna a TV-ben. Olyan játékosokat, akik a mi válogatottunkat erősítik és a mi népszerűségünket növelik. Még akkor is, ha épp nem verik (szó szerint) szarrá a bosnyák bajnokot a BL győztes tavalyi szerelésében.

Puljezevics – GHIONEA 7, Djurkovics 2, Herbert 1, OSZMAJICS 4, ANDJELKOVICS 8, ZVIZEJ 5

Csere: Marjanac (kapus), Petrea 1, KRIVOKAPICS 7 (3), Bajusz, Stamate, VADKERTI 4, Bendo

Infocomplex FC: Friss fejlemények

Awaiting the next season! The championship has just reached a bitter end, but the „giallonero” fans and team officials already plan the forthcoming season. Negotiations are on their way, who is going to conquer the empty bench of Infocomplex Football Club. Suggestions name the former Hungarian international and Clubholders European Club winner (with his winning free kick curl) Lajos Détári as the most likely candidate being just sacked by Sopron FC. New players will surely arrive during winter’s transfer period, but these gossips – including Bernard Mendy the French international PSG wingback’s (Juventus, Inter, AC Milan, Manchester City and Villareal are also interested) and Mateja Kezman’s arrival, who is playing now for Fenerbahce in the Champions League – are hard to believe.www.goal.com  A Bayern példáját követik! Bóra Beckenbauerrel tárgyalt! 

Nagy igazolásokra készül az ICX! Korábban már megírtuk, hogy a másodosztálytól búcsúzó csapat erősítéseket tervez és azonnal vissza akar jutni a magasabb osztályban. A klub tulajdonosától, Bóra Árontól megtudtuk, hogy a német rekordbajnok példáját akarják követni. A klub első embere a múlt héten Münchenben járt ahol Franz Beckenbauer, Karl-Heinz Rummenigge és Uli Hoeness társaságában töltött el több napot.

„Nagyon hasznos volt a Münchenben eltöltött néhány nap. Biztos vagyok benne, hogy a Bayern München példáját kell követnünk. A bajorok a nyáron több mint 70 milliót költöttek el új játékosokra és az már most látszik, hogy a hatalmas befektetés meghozza az eredményt számukra. Az új játékosok nem csak húzóemberei lettek a csapatuknak, de marketing szempontból is jelentős bevételekhez juttatták a csapatot, arról nem is beszélve, hogy a Bayern vezeti a Bundesligát és az UEFA kupa elsőszámú esélyese. Sikerük számunkra is mutatja az utat. Egy csalódást keltő szezon után a bajorok nem a sebeiket nyalogatták, hanem a jövő építésébe fogtak. Nekünk is ezt kell tennünk!” – nyilatkozta Bóra tegnap a pogányi repülőtéren.

Bóra nyilatkozatai után tovább folytatódtak a találgatások a lehetséges edzők tekintetében. Továbbra is Mourinho nevét szajkózzák egyesek, mások szerényebben Détáriznak. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy nem ismeretlen és gyakorlatlan edző fog leülni a sárga-feketék padjára. A szurkolók számára még ennél is izgalmasabb téma az erősítések köre. A nyáron az Olympic Lyont a Juventusra cserélő, de ott nem sok játéklehetőséget kapó korábbi BL győztes középpályás Tiago lehetséges érkezését szellőztették meg. A téli átigazolási szezonig mindenestre várnunk kell.

www.nemzetisport.hu

 Bayern helyett Oktoberfest? 

Bóra Áron, az ICX elnöke látványos látogatást tett a bajor kirakatcsapatnál az FC Bayern Münchennél. Kérdés persze, hogy miért éppen most ment az elnök? Elvégre a csapat már 3 hete biztosan kiesett a bajnokságból. A választ egy müncheni taxis árulta el riporterünknek, aki 3 napon át fuvarozta a klubvezetőt. Mint kiderült a Bóra a Bayern München mellett a legalább olyan ismert és népszerű Oktoberfest látványosságainak sem mondott nemet és naponta négy-öt korsónyit (literes korsóban mérik a sört a németek) is elfogyasztott a híres bajor nedűből. Meg lennénk lepve, ha mindezek mellett a klubvezetőnek jutott volna ideje a bajor futball rejtelmeibe is betekintést nyerni, de ezt már megszokhattuk a magyar labdarúgó-vezetőktől. Nem csoda, hogy felerősödtek a klubtulajdonossal szembeni hangok. A tegnapi visszaérkezésekor a vezető a pogányi repülőtéren az alábbiakat nyilatkozta: „Mélyen a zsebembe fogok nyúlni! A csapatnak újra vissza kell jutni oda, ahova való!” A tulajdonos kritikusai szerint a csapat most pont ott van!

www.magyarnemzet.hu

 Éjszakai kimaradások, kimaradt ziccerek! 

Nem csak Szabó Józsefnek a Dinamó Kijev edzőjének gyűlt meg a baja futballistafeleségekkel, barátnőkkel. A Sorry által megkérdezett szakértők szerint az ICX kiesésének hátterében egyértelműen a játékosok labilis magánélete és a nők állnak. A mélyrepülés első jele az volt, amikor Lipp, a csapat korábbi oszlopos tagja barátnője kérésére Budapestre költözött és ezzel párhuzamosan a csapatot is elhagyta. Hasonló történt a csereember Szendrő esetében is. Figyelemre méltó, hogy Palka az egész szezont kihagyta, korábban, jelen párkapcsolata előtt ilyenre nem volt példa. Basa a szezon közben hagyta el a csapatot, természetesen nőügynek köszönhetően költözött a Tisza partjára. A legkirívóbb eset azonban Csalódié. A csatár érthetetlenül súlyos sérülést szedett össze gyermeke születésének éjszakáján, a nyári alapozás derekán. Azon túl, hogy a gyermek akadályozta a felkészülésben, a sérülésnek köszönhetően nem végzett teljes edzésmunkát az alapozási időszakban. Mindezen túl, a lassan gyógyuló sebeknek köszönhetően több éles mérkőzésen is látványosan óvta a fejét, rendre elveszítve a fejpárbajokat. Márpedig egy csatárnak fejjel is eredményesnek kell lennie. Egészen nyilvánvaló, hogy ha a felesége és a gyermeke helyett a csapat érdekeit tartotta volna szem előtt, akkor ez nem történhet meg. Arról, hogy Bórát a neje kvázi eltiltotta a labdarúgástól már ne is beszéljünk.

Nem mindenki osztja szakértőink véleményét, elvégre az olaszok és brazilok forróvérűségéről nem kell sokat mesélnünk és érdekes módon e két nemzet mondhatja magát négyszeres világbajnoknak. Bár ha belegondolunk, hogy Roberto Carlos 2 napos budapesti látogatása alatt összehozott egy gyermeket – és azóta már nem is tagja a Real Madridnak, akkor lehet, hogy mégis jó helyen puhatolózunk.

www.sorry.hu